Irodalombarátok figyelmébe

 

2017. április 10.

 

Németh László, a Tanú című folyóiratának bevezetőjében találóan sűrítve, így fogalmazott: „Az írás – erkölcs!”. Lelkünk karbantar-tásának egyik módja tehát a találkozás a példamutatóan tisztessé-ges művekkel egy kizárólag szépirodalmi műveket közlő, az írá-sok lélekmelengető szerepét a jó erkölcs terjedése érdekében hangsúlyozó folyóiratban.

Az Angyalszem címmel tervezett, évnegyedes, keresztény nemzeti konzervatív polgári szellemiségű folyóirat újdonsága lesz, hogy kizárólag szépirodalmi műveket közöl, lélekmelengető szerepét tartja fontosnak, s merít az emlékezet kútjából is, nemcsak friss termést arat. Nem szegődik irodalmi szekértáborok és különféle időleges ideológiák szolgálatába. Egyetlen szempontja élteti: em-lékezik és emlékeztet az emberi jóság eleve elrendelve egyeteme-sen öntörvényű érzelmeire. A Gárdonyi-féle nemes eszmény je-gyében ébren tartja a jó erkölcsöt őrző lángot, mert ahogyan William Butler Yeats vallotta: „A pusztán agyban fészkelő / esz-méktől óvj, Uram; / úgy él a dal, ha a gondolat / a gerincben su-han.”

Ha előfizetőként és/vagy mecénási felajánlással

szeretné támogatni

az Angyalszem című folyóirat megvalósulását,

‒ nevét és pontos címét feltüntetve! ‒

az OTP 11773229-07732274 bankszámlaszámra

szíveskedjék befizetni a 4 lapszámra vonatkozó,

összesen 2000,- Ft előfizetési díjat,

vagy a támogatási összeget.

Köszönettel:

Zsirai László

főszerkesztő