Folytatódó közösségi fejlesztések Bács-Kiskunban

 

2013. augusztus 22.

 

A cikk a NAKVI honlapján jelent meg.

Augusztus 17-én újabb két Bács-Kiskun megyei településen, Újsolton és Dunaegyházán vehették birtokukba a helyiek átalakítva és megújulva, közösségi térként a könyvtárukat.

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) elnöksége által 2012-ben az „év vidékfejlesztő közössége” elismerésben részesített, kecskeméti Katona József Könyvtár munkatársai Újsolton és Dunaegyházán adták át ünnepélyesen a megújított könyvtárakat.

Újsolton Pintér Sándor polgármester megnyitó szavai után Nyitray András, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően Eperjesi Tamás, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) főigazgató-helyettese méltatta a megyei könyvtár fejlesztő csapatának a vidék fejlődése, megmaradása és megújulása érdekében kifejtett tevékenységét. Külön kiemelte a Bács-Kiskun megyei példa nyomán a könyvtári szolgáltatással egybekötött közösségi terek fontosságát, az ily módon megújított falvakban az új közös „nappali szoba” jelentőségét.

Ramháb Mária, a Katona József könyvtár igazgatója megköszönte a helyiek támogató segítségét, amelynek köszönhetően egy alig kétszáz fős aprófaluban a helyben lakók is hozzájuthatnak mindazon szolgáltatásokhoz, amelyet ettől az időponttól Újsolton is biztosít a megyei könyvtár. A falugazdászi szolgáltatással integráltan működtetett épületben az újsolti gyermekek örömére a „könyvtármaci” is megtalálta a helyét. Az ünnepélyes átadást követően – a bográcsban főzött birkapörkölt és a helyben sütött rétes felszolgálásával – kötetlen formában kezdetét vette az éjszakába nyúló szabadtéri „falusi piknik”.